A JÓ DRAMATIZÁLÁS 10 LEGFONTOSABB TÉNYEZŐJE
címke: dramatizálás, próbák, szövegkönyv, tervezés, dialógus
szerző: Fehér Éva
Gyerekcsoportunk előadásait nagyon sok esetben dramatizált mesék szöveggyűjteményei alapján készítjük el. Akkor is, ha tudjuk, hogy ezek a dramatizált mesék, történetek általában egy bizonyos csoport létszámára, annak összetételére íródtak. Ha körültekintő volt a szövegkönyv írója, akkor a készítés során az ő gyermekeinek képességeit, azok erősségeit is figyelembe vette és azt domborította ki saját jelenetei kapcsán. Ez felfedezhető a kezünkben tartott dialogizált szövegekben.
Tudjuk, hogy minden gyermekközösség más és más, mégis van, hogy változtatás nélkül egy az egyben ugyanazt a darabot állítjuk „színpadra” a saját gyermekcsoportunkkal is, mint amit mások készítettek a saját csoportjuk számára. Ez nem minden esetben jó megoldás. Ha kész dramatizált anyaggal dolgozunk mire érdemes figyelni annak megvalósítása során, ha azt a szövegkönyvet saját csoportunknak szánjuk?
Fontos, hogy olvassuk mások munkáit. Az ötletgyűjtéseink során mások megközelítései (mások dramatizált szövegkönyvei) segítenek abban, hogy nekünk is szimpatikussá váljon egy-egy mese, vagy mi is meglássuk a lehetőségeket egy-egy mesejátékban. De tudnunk kell, hogy ezek nem kőbe vésett tartalmak és formák. Válogassunk kedvünkre a dramatizált szöveggyűjteményekben és legyünk kritikusak a szövegekkel kapcsolatban. Bíráljuk felül azok alkalmasságát a mi csoportunk szempontjából, és gondolkodjunk el azon, hogyan tudnánk abból magunknak egy jó anyagot és egy jó előadást készíteni.
Segítségként összegyűjtöttünk tíz fontos szempontot, amire érdemes odafigyelni, ha mások anyagaiból kiindulva készítjük el saját gyermekcsoportunk előadását.
- A kiszemelt mese/történet legyen alkalmas a csoportunk számára.
Sok esetben az a mese/történet marad fenn a listánkon, ami első olvasására megtetszik nekünk:
- megfelelőek a szereplők (jellegük, mennyiségük),
- szórakoztató a szövege,
- megfelelő hosszú a történet (cselekmény követhetősége és időtartama szerint),
- lehet érteni, hogy miről szól a történet,
- jó a sztorija (élvezetes vagy az újdonság erejével hat),
- tetszik a megvalósítása,
vagy bármilyen más ok miatt, de egyszerűen megtetszik. Többször elolvassuk, és már látjuk magunk előtt, ki mit fog benne játszani, hogy néz majd ki a látványa, szinte halljuk milyen zenét rakunk majd bele és fülünkben cseng a gyerekek hangja is.
Az első benyomás fontos. Az, hogy tetsszen nekünk, amivel dolgozni fogunk, nélkülözhetetlen. De mielőtt beleszeretnénk a szövegbe, rögtön a második olvasás közben azt kell átgondolnunk, hogy mit és hogyan kell benne alakítanunk ahhoz, hogy a saját csoportunk számára még alkalmasabb legyen az a mese, az a történet.
- Tetsszen a gyermekcsoportunknak a kiszemelt mese/történet!
Talán ez a legfontosabb a dramatizálás esetében. Sok szakmai okot és tényezőt fel lehet sorolni, hogy mitől lesz jó és még jobb a dramatizálás, de az, hogy a mesejáték témáját és történetét értsék és szeressék a gyermekek, az a legeslegfontosabb. Mert ez határozza meg, hogy milyen lelkesedéssel akarják majd a próbákat végigcsinálni, milyen lesz a monotonitástűrésük, milyen lesz a viselkedésük a gyakorlások alkalmával. És ez határozza meg majd a mi hozzáállásunkat is az egész folyamathoz.
A gyerekek mesével való lelki kapcsolatától függ az is, hogy akarnak-e játszani a mesében, és ha igen, milyen szerepet vállalnak el szívesen. Ha a „tetszési indexnek” köszönhetően meseélményük a bemutató napjáig megmarad, akkor nem agyonrágott és unalmas kötelezettségnek érzik majd magát a bemutatást sem, hanem alig várják, hogy előadás formájában ők maguk is elmesélhessék nézőiknek a mesét. Ha szeretik játszani, akkor színpadi jelenlétet (valódi szerepjátékot) produkálnak majd, nem pedig feladatként kezelt betanult mozgást és szövegvisszamondást láthatunk tőlük.
- A megtalált szöveget kifejezetten kiindulási pontnak használjuk fel.
Minden gyermekcsoport más és más. Mások benne a nemi arányok, a gyermekek vérmérséklete, az egyéni képességek. Ezért jó, ha a kiválasztott szövegre kiindulási alapként tekintünk. Bánjunk vele alapanyagként, amelyet saját munkakörülményünkhöz és lehetőségeinkhez adaptálunk. Ha változtatás nélkül foglalkozunk vele, lehetséges, hogy egy idő múlva nagyon nehéz dolgunk lesz. Esetlegesen megvalósítási akadályokba, bonyodalmakba ütközünk, netán a gyerekek nem szeretik majd játszani, vagy egyszerűen azt fogjuk érezni, hogy valami miatt nem az igazi. Mitől igazi?
- Attól, hogy úgy passzol a csoportunkhoz a mese/történet, mintha róluk szólna, mintha ők választották volna.
- Attól, hogy úgy illeszkednek a gyerekekhez a szerepek, mintha azok saját lelki ruháik lennének.
- Attól, hogy olyan élmény számukra a folyamatos közös játék, mintha belőlük nőtt volna ki az előadás.
- Attól, hogy a felkészülési folyamat közben adódik katarzis élmény és AHA élmény.
- Attól, hogy olyan a „színpadi” munkájuk látványa és olyan természetes hatást kelt az egész előadás, mintha „rájuk öntötték volna”.
Mindez azért, mert sajátjuknak érzik az első perctől kezdve a mesét, és azonosulni tudnak benne mindennel a próbafolyamat során. A részükké válik. De mindez csak akkor lehetséges, ha a kiválasztott szöveghez – hacsak egy kicsit is – hozzányúlunk.
1. kép: Weöres Sándor Diákszínjátszó Találkozó és Fesztivál - 2016
- Keressük meg az eredeti prózai szöveget is, és a dramatizált szövegre támaszkodva keressünk további játék lehetőségeket a mesében/történetben.
Legjobb előkészítő munkát akkor végzünk, ha megkeressük a mások által dramatizált szöveg eredeti prózai változatát és összevetjük az alapként használt szövegkönyvvel. Miért jó ez?
- Azon kívül, hogy segít meglátni a korábbi szövegkönyv írójának „színpadi” megközelítését, szemléletét, elkezdjük mi is látni a saját rendezői belső képeinket.
- Lehetséges, hogy megtaláljuk benne azokat a szereplőket is, akiket korábban kihagytak a mesejátékból vagy pluszként beletettek az alapszövegkönyvbe a szerzők.
- Felfedezhetünk olyan tartalmi részeket is, amiket korábban valami miatt kihagytak, pedig a megértés szempontjából és a cselekményépítés szempontjából fontos lenne, hogy ez vagy az még benne legyen a játékban.
- Megtaláljuk azokat a jeleneteket is, amit hozzátettek, hogy kerekebb legyen az az előadás.
Ez az összeolvasás megkönnyíti majd a későbbi rendezési munkánkat, mert látjuk a kezdő pontot és bátrabban nyúlunk majd mi is a szöveghez.
- Alakítsuk (transzformáljuk) a szöveget, bontsuk képekre, jelenetekre, dramaturgiai szempontból egészítsük ki a leendő szövegkönyvünket.
A prózai szövegre támaszkodva megértjük az eredeti mese/történet logikai rendjét, belső struktúráját. Erre szükség van a színpadi darab során, hogy mi is egy érthető történetet játszassunk el a gyermekeinkkel. A mesében vannak le nem írt eseményrészletek, amiket az emberi agy az előzetes meseismeretnek és korábbi élettapasztalatnak köszönhetően automatikusan kiegészít, így megérti a cselekmény összefüggéseit. Ugyanezt, ugyanabban a cselekményformában színpadon látva nem minden esetben képes az agy megtenni, vagyis vizuálisan már nem minden esetben értjük meg azt a cselekménysorrendet és az ok-okozati összefüggéseket. Megértés szempontjából mások a vizuális és akusztikus elvárások a fejünkben, mint az olvasott szöveg esetében. A prózai szöveg olvasásra szánt mű, amit a szövegkönyv írás által kell színpadon előadható tartalommá tenni. Ha ezt a momentumot megértjük, máris tudni fogjuk, miért kell szövegalakítást csinálni egy-egy mese/történet esetében és miért kell újragondolni tartalom szempontjából is a mások által írt szövegkönyveket.
A prózai szöveget bontsuk helyszínekre (képekre), cselekménymozzanatokra (jelenetekre), a teles cselekmény eljátszhatósága szempontjából a hiányzó mozzanatokat pedig pótoljuk ki (dramaturgiai hézag keresése). Ezután írjuk le röviden magunknak a megírandó jelenetek tartalmát (szinopszisok, majd szüzsé),majd kezdjük el a dialógusokat jelenetenként kidolgozni (szövegdramatizálás). Ezekbe már írjunk bele rendezői utasításokat is.
Ha a kész szövegkönyvből indulunk ki, akkor (összenézve az eredeti prózai szöveggel vagy sem) mindenképp lássuk magunk előtt színpadi előadásként az olvasott jelenetsorozatot. Ha hiányolunk belőle cselekményrészleteket (az eredeti mese hézagjaira és cselekményére támaszkodva) egészítsük ki az írott anyagunkat. Bővítsük ki a szövegeket, írjuk át a dialógusokat a gyermekcsoport és a mese szókincsére támaszkodva. Tegyük teljessé a példányunkat.
- Többször olvassuk újra a késznek gondolt szövegkönyvet és bővítsük tovább látványelemekkel, dramatikus játékkal. Színesítsük.
Ha elkészítettük és véglegesítettük a leendő darabunk írott anyagát, akkor hagyjuk néhány napot pihenni és ülepedni magunkban a szöveget. Néhány nap után vegyük csak elő megint, és kicsit eltávolodva az alkotói nézőponttól, olvassuk ismét és lássuk magunk előtt újra képekben, amit korábban írtunk. Közben korrigáljuk a mondatokat, cseréljük ki a szavakat. Illesszünk be további rendezési utasításokat.
Nyomtassuk ki magunknak a szövegkönyvünket, és néhány nap múlva megint olvassuk át a munkánkat hangosan. A papíron olvasott szövegben csináljunk további korrigálásokat és kiegészítéseket. Ha még ezután is tetszik nekünk, amit alkottunk, akkor véglegesnek tekinthetjük a leendő eladásunk szövegkönyvét. A szövegkönyv a próbák során a gyakorlás alkalmával becsúszó ötletek miatt még apró változásokon megy majd keresztül.
- Tervezzük meg pontosan a megvalósítási folyamatot és a próbafolyamatot.
Ha nincs tervünk, akkor csapongni fogunk. Ilyenkor azokat a részeket kezdjük el próbálni, amihez épp hangulatunk van, vagy nagyjából tudjuk, hogy hogyan nézzen ki majd a térben. Ha nincs terv, hajlamosak vagyunk halogatni a gyakorlást és egyszer csak azt vesszük észre, hogy kicsúsztunk az időből. Kapkodni kezdünk, majd lassacskán összecsapjuk a dramatizálást. A jó dramatizálás egyik titka a logikus próbaterv összeállítása (jelenettérkép). Nagy segítség ehhez a cselekményvázhoz odaillesztett szereplői lista is.
- Gondoljuk végig, mit mi után érdemes próbálni!
- Írjuk le, hogy melyik jelenetben kikkel fogunk próbálni!
- Melyik jelenet kapcsolódik össze szorosan melyikkel?
- Milyen jelenet blokkok vannak, amiket összepróbálva a gyerekek is látják a történetet kirajzolódni, és mi is látjuk a munkánk értelmét?
- Már az elején kezdjük el írni a szükséges kelléklistát, és azt is, hogy honnan fogjuk azt beszerezni.
Hasznos lehet, ha a próbák rendjét konkrét naptári napokhoz kötjük. Így látjuk, hogy melyik nap, mit terveztünk, mit kell megcsinálnunk, hogy időben ne csússzunk el. A leghatékonyabb próbatervezés az, ha a bemutató időpontjától kezdve visszafelé kezdjük el a próbarendet beosztani.
- Készítsük elő a dramatizálást különböző drámajátékos foglalkozásokkal.
Ha maradandó élményt és hatékony mentális munkát szeretnénk végezni, a tényleges színpadra állítási folyamat előtt (olykor közben is) mindenképp érdemes előkészítő foglalkozásokat terveznünk. Az adott mesével való drámajáték segíti a megértést és támogatja a színpadi játékot. Ezek az alkalmak egyrészt közelebb viszik a gyerekcsoporthoz a mesét, kedvet ébresztenek bennük, tartóssá teszik a munkaélményt. Másrészt lehetőséget adnak nekünk a megfigyelésre például a szerepekkel kapcsolatban. Ilyenkor megláthatjuk azt is, hogy: mennyire értik a játszók a mesét, mennyire érzik magukénak a történetet, illetve szeretnek-e a témában gondolkodni. Néha az egyes próbafázisok vagy blokkok közé is érdemes játékos foglalkozásokat illeszteni. Néha egy kicsit el kell távolodni úgy a mesétől, hogy közben benne is maradunk. Ezek az alkalmak mindenkit felfrissítenek, lelkesítenek, erőt adnak, lendületbe hoznak és kreatívvá tesznek.
- A gyerekek spontán ötleteit mindig mérlegeljük és a jó pillanatokat szerkesszük bele az előadásba.
Akármennyire is határoztuk el, hogy mit szeretnénk, legyünk rugalmasak és nyitottan fogadjuk a gyerekek ötleteit, valamint a pillanatok adta kisebb apropókat. Ha vannak a próbák során véletlen helyzetek, amik passzolnak a meséhez vagy illeszkednek a játékba, ne menjünk el mellettük. Keressünk nekik helyet az előadásban, és legyenek azok is részei a közös játékélménynek. De tartalékolhatjuk is a momentumokat, és később, egy arra alkalmas pillanatban színesíthetjük velük az egyes jeleneteket.
Az ilyen kicsinységektől tud az előadás egyedivé válni. Ezektől érzik magukénak a játszók a darabot: a bakiktól, amik végül jól sülnek el; a félremondásoktól, amik azután belekerülnek a szövegkönyvbe; a „nagyjából jó lesz” kelléknek szánt tárgyak, amik végül benne maradnak az előadásban.
Bölcsességre vall, ha ezeket be tudjuk engedni a saját elképzeléseinkbe, illetve, ha a saját ragaszkodásainkat időnként el tudjuk engedni és hagyjuk a helyzetet helyrebillenni. Ez mind a jó dramatizálás és a sikeres előadás irányába mutat.
- Hagyjunk időt a felkészülésre. Legyen idő a próbákra. Érjen be az előadás.
Igaz a közhely ebben az esetben is, hogy a „jó munkához idő kell”. A gyerekekkel való közös munkát nehéz siettetni. Ettől csak feszültebbek, türelmetlenebbek leszünk és nem azt a jó érzést fogjuk sugározni magunkból, ami kedvet ébreszt a dramatizáláshoz. Ha napi rendszerességgel foglalkozunk az előadás valamely/bármely részletével (olvasgatás, kiválasztás, szövegkönyvezés, próbák, kellékek, díszletek, szervezés, bemutató) vagy mozzanatával, a dramatizálás esetében a darabválasztástól az előadásig akkor is legalább 6-8 hétnek kell eltelnie. Közös dramatizálás esetében nagyjából 3-4 hónapra van szükség. Nagyon ideális időintervallumokat írtam most le, de tapasztalatból tudjuk, hogy jó dramatizálást csinálni így és ennyi idő távlatában lehet.
Mi kell a sikeres és időben elkezdett előadáshoz?
- Anyaggyűjtésre szánt idő.
- Szervező munka.
- Tervező munka.
- Időterv készítés.
- Szellős, de rendszeres próbák.
- Beérési idő.
A dramatizálás folyamatának nincs vége azzal, hogy bemutatjuk a mesét. A munka akkor ér véget, amikor a gyerekeknek meg is mutatjuk, hogy micsoda dolgot hoztak létre. Az előadás a tapsrenddel ér véget, a dramatizálás pedig a bemutató utáni közös vetítéssel, ahol a mozifilm szereplői ők maguk.
A jó dramatizálás érdekében a legjobb megoldás az, ha mi magunk vállalkozunk a szövegkönyvírásra. Ha az előadás megvalósítását be merjük vállalni a mindennapokban úgy, hogy nem tanultunk rendezést, akkor a szöveges alapanyag készítést miért ne mernénk? Ugyanúgy kell hozzá a bátorság, kell az alkotói készség, kell bizonyos szintű műfajismeret (irodalmi, színházi). Keressünk magunk körül olyanokat, akikről tudjuk, hogy ezt a dolgot jól csinálják. Kérdezzük őket, kérjünk tanácsot tőlük, mutassuk meg nekik mit csinálunk épp, tanuljunk tőlük! Olvassunk a témában minél többet, és gyakoroljuk a szövegdramatizálást rövid meséken, történeteken. A szövegkönyv írás technikája és a rendezői munka tanulható. Ha amatőr szinten csináljuk, akkor is csináljuk jól, és legyen minél több sikerélményünk a gyermekcsoportunkkal.
A leghitelesebb előadás akkor születik, ha magunk elé vesszük a csoportunk kedvenc meséjét és képekre, jelenetekre bontjuk, majd szereplőket rendelünk és a mese szövegjellemzőit szem előtt tartva dialógusokat rendelünk a cselekmény kibontásához. Mert nálunk jobban senki nem ismeri a csoportunkat. A fejünkben megszólaló szereplők beszélgetéseinek jellegét, valamint a szemünk előtt megjelenő szerepek karakterének jellemzőit nálunk jobban senki nem tudja a meséhez igazítani.
Ha úgy érezzük, hogy még nem vagyunk készek vagy képesek saját szövegkönyv írására, akkor támaszkodjunk bátran a mások által dramatizált szövegkönyvekre. Igazítsuk, finomítsuk magunkhoz, a gyermekeinkhez, a technikai lehetőségekhez, a bemutató apropójához. Legyen ez nyersanyag számunkra, amiről a saját szemüvegünkön keresztül gondolkodunk majd.
Könnyítsük munkánkat az állandó anyaggyűjtéssel, hogy adott időben a legmegfelelőbb szöveghez és a legjobb szövegkönyvhöz tudjunk nyúlni. Játszunk a csoportunkkal gyakran dramatikus játékokat, hogy jártasságot és rutint szerezzenek a gyerekek a szerephasználatban, a térhasználatban, a kellékhasználatban, és a dialógusos beszédben. Szoktassuk a gyerekeket a gyakorlás (a próbák) monotonitásához, és alakítsuk játékossá a közös felkészülést. Ha így teszünk egyre könnyebb és könnyebb dolgunk lesz majd az előadások elkészítése során.
A dramatizálásra szükség van. A dramatikus folyamat során a tapasztalatszerzésnek köszönhetően fejlődik a gyermekek alapkészség rendszere, a személyisége, szemléletmódja, a szociális állapota. A dramatizálásra nekünk is szükségünk van. A munkafolyamat jóvoltából megnyílik előttünk egy másik csoportirányítási, logisztikai, módszertani és pedagógiai helyzet. Ha belekezdünk, és jól akarjuk csinálni, akkor olvasni kezdünk, önképzésbe kezdünk és változni kezdünk. A dramatizálásra mindenkinek szüksége van.
Képhivatkozás: https://drama.hu/2019/04/xxviii-weores-sandor-orszagos-gyermekszinjatszo-talalkozo-es-fesztival/
Oszd meg velünk dramatizálásos tapasztalataidat! Kommentben írd le nekünk, hogy Te mivel küzdöttél leginkább a dramatizálásaid közben, vagy mi hozott megoldást a szorult helyzetekben.
Ha jobban is érdekel a téma, akkor ezt ajánljuk neked:
Kecskemét
RÉSZLETEK
Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg kollégáiddal is, hogy akiket ez a téma érdekel olvassák el a hasznos javaslatokat!
Drámajáték és komplexitás 
Mi a szerepe a mesélőnek a dramatikus interaktív mese-játékban?
A rendezvény alcíme utal arra, hogy a nap folyamán az óvodai drámapedagógiáról lesz szó. Igen. A szakmai nap igyekszik megtestesíteni azt az összefogást, amit az óvodai drámapedagógia szellemisége képvisel. Nem akar senkiből drámapedagógust csinálni egy nap alatt, mert nem is lehet. Ahhoz tematikusan összerakott képzési idő kell. Azonban egy peachwork-ös szerkezettel, az elméleti és a gyakorlati prezentálások szisztematikus összeillesztésével eleget tud tenni a dráma iránt még csak érdeklődő és a gyakorló drámás kollégák kíváncsiságának. Mert fontos, hogy hiteles, jártas és gyakorlott pedagógus szakemberek hozzanak frissességet az óvodai drámapedagógia lehetőségeinek felmutatásával. Fontos, hogy nyitott szívű, rugalmas és a változások elől nem rejtőzködő óvónők jöjjenek össze egy szakmai nap keretén belül. Kell, hogy az ilyen emberek találkozzanak. És ez a rendezvény megpróbál ehhez megfelelő közeget teremteni. A drámapedagógusok tudják, hogy a dráma nem mindenre orvosság, de tisztában vannak vele, hogyha valaki ismeri azt, és jól használja, természetes eszközként tud vele dolgozni. Tudják, hogy a dráma olyan módszer, amely oda-vissza hat: hat arra, akin alkalmazzák és feltölti azt, aki használja. A dráma élmény szintre emeli a nevelési folyamatokat. Kedvet csinál, érzelmileg feltölt, energiát ad. Ezért szeretik azok, akik belűről látják a dráma világát. 
Az első, határozott és konkrét lépéseket az óvodai drámapedagógia területén Kunné Darók Anikó tette meg óvónőként majd tagintézmény vezetőként 2008 után. Vele főleg a 
A rendezvény korlátozott létszámmal működik, mert a műhelyfoglalkozásokat eredményesen bizonyos résztvevői szám felett nem lehet hatékonyan elvégezni. Szakmai előadások és gyakorlati műhelyek váltják egymást. Nemcsak figyel a résztvevő, hanem csinálja is azt, amiről hall. Legyen ez a szakmai nap olyan, amely felér egy egynapos továbbképzéssel.
Már az első percekben elvarázsolódtam, teljesen az Aranytulipán meséjében éreztem magam, „bevonódtam” a történetbe. Nehéz megfogalmazni az érzéseimet és szavakba önteni, azt a magas szintű szakmai munkát, amit véghez vitt ezekkel a csöpp gyermekekkel, Szatmáriné Márton Tímea óvónő. Úgy mesélte el az ismeretlen mesét, hogy közben a gyerekek szerepbe is léptek, így részeseivé váltak a mesének. A jelzésszerű, igényes jelmezek a mesejáték nélkülözhetetlen kellékeivé lettek. Minden gyermek a „mesében volt”, a közös énekléssel, (Hej, tulipán, tulipán…) az együtt megalkotott varjúsereg vagy a hegy gyomrává alakult csapat részeként. Lenyűgözött az az energia és figyelem, ahogyan a gyerekekhez fordult Tímea. Az egy-két soros szerep-szövegek „utánmondásával”, az ovisok igazi királlyá, királyfivá vagy éppen halacskává változtak a szemünk előtt. A mese zárása, a királyfi és a királykisasszony lakodalmának megünneplése volt, ahol a Hopp Juliska, hopp Mariska…éneklése alatt egy-két néptáncos elemet is felismerhettünk.
