Dramatikus interaktív mesélés és történetmondás

Mese, mese, játék!

Hogyan született a MESE és JÁTÉK szakmai nap gondolata?

2019. november 19. - mesemesejatek

kishajo_2.jpg

Hiánypótló kezdeményezés az óvónőknek szóló MESE és JÁTÉK szakmai nap

címke: kezdeményezés, mese és játék, drámapedagógia, óvónők, szakmai nap
szerző: Fehér Éva

 

A rendezvény pontos neve MESE és JÁTÉK drámajáték az óvodában. Vagyis a program elsősorban óvónőknek és leendő óvodapedagógusoknak szól. A témák ugyanis, amelyek a kora délelőttől délutánig tartó rendezvény előadásain vagy műhelyfoglalkozásain szóba jönnek, főként a 3-7 éves gyerekekre fókuszálnak. Ez nem jelenti azt, hogy csecsemő és kisgyermekgondozó kollégák, illetve az alsó tagozatosokkal foglalkozó tanítók nem találnak a szakterületükhöz illeszkedő pontokat. Találnak, hiszen az átmenetek ismerete és az életkori sajátosságok miatt egy pedagógusnak mindig kell fiatalabb és idősebb korosztály anyagai felé is tekintgetni, nevelési helyzetekre megoldásokat találni. Az, hogy óvodapedagógusoknak címzett, azt jelenti, hogy a szakmai nap tartalma 100%-ban az ő munkaterületüket fedi le.  A lentebbi és fentebbi korosztály pedagógusai 60-90%-ban találnak tartalmi átfedést.

A MESE és JÁTÉK név az óvodai életen belüli gondolkodási kört rajzolja körül. Nem csak a Verselés, mesélés nevelési területet jelenti, és nem csak a mesékkel való ismerkedést. Nem csak a szabályjátékok létezését követi le az óvodában, és nem csak a játékpedagógia által definiált területeket. A szakmai nap főleg arról szól, hogy az irodalmi nevelésen túl a mese hogyan és milyen funkciókat tölthet be a gyermekek nevelési és gondozási feladataiban, a munka jellegű tevékenységeiben, műveltségterületenként az ismeretvilágában. Jelenti azt is, hogy a mese a játékkal ötvözve új világokat nyit meg a pedagógus munkájában, a tervezés folyamatában, az éves célkitűzésekben és az ahhoz vezető feladat-meghatározásokban. Nagy segítség a kollégák számára, ha mindehhez beemelik a drámapedagógiát a játékpedagógia általános szemlélete mellé.

Nemcsak azoknak az óvodapedagógus kollégáknak szól a rendezvény, akik tanultak drámapedagógiát, hanem mindazoknak is, akik szeretik a mesék és játékok világát, és érdekli őket azok találkozásának különlegessége! A drámás szemlélet egy színezet a programokon, egy segítség abban, hogy kiderüljön, hogyan lehet a mesét és a játékot másként átültetni az óvoda bármely területére. A bármely alatt érthető szélsőségesen a mosdóztatás is, az udvari játék is, a szülői értekezlet is stb. Mert a drámapedagógia pedagógiai irányzat és módszer is egyben. Alkalmazható globálisan, akár az egész óvodai programra, valamint egy-egy ismeretközlési szituációra önálló foglalkozásként. De alkalmazható részenként is, mint módszer. Például valamilyen tevékenységbe beágyazva drámajátékként, vagy technikai fogásként. A pedagógiai terület apró részletei a megfelelő helyen és időben megfelelő módon segítik az óvodai nap színeit élénkíteni, a hatásokat növelni, a fejlesztés intenzitását fokozni.

mese_es_jatek_szakmai_nap_beharangozo_plakat_tyni.jpgA rendezvény alcíme utal arra, hogy a nap folyamán az óvodai drámapedagógiáról lesz szó. Igen. A szakmai nap igyekszik megtestesíteni azt az összefogást, amit az óvodai drámapedagógia szellemisége képvisel. Nem akar senkiből drámapedagógust csinálni egy nap alatt, mert nem is lehet. Ahhoz tematikusan összerakott képzési idő kell. Azonban egy peachwork-ös szerkezettel, az elméleti és a gyakorlati prezentálások szisztematikus összeillesztésével eleget tud tenni a dráma iránt még csak érdeklődő és a gyakorló drámás kollégák kíváncsiságának. Mert fontos, hogy hiteles, jártas és gyakorlott pedagógus szakemberek hozzanak frissességet az óvodai drámapedagógia lehetőségeinek felmutatásával. Fontos, hogy nyitott szívű, rugalmas és a változások elől nem rejtőzködő óvónők jöjjenek össze egy szakmai nap keretén belül. Kell, hogy az ilyen emberek találkozzanak. És ez a rendezvény megpróbál ehhez megfelelő közeget teremteni. A drámapedagógusok tudják, hogy a dráma nem mindenre orvosság, de tisztában vannak vele, hogyha valaki ismeri azt, és jól használja, természetes eszközként tud vele dolgozni. Tudják, hogy a dráma olyan módszer, amely oda-vissza hat: hat arra, akin alkalmazzák és feltölti azt, aki használja. A dráma élmény szintre emeli a nevelési folyamatokat. Kedvet csinál, érzelmileg feltölt, energiát ad. Ezért szeretik azok, akik belűről látják a dráma világát. 

Miért most, és miért ebben a formában jelent meg a hagyományteremtő szakmai nap?

Pályakezdőként sokat kutakodtam az óvodai drámapedagógia után. Alig találtam nyilvános anyagot erről a korosztályról 2001-ig. Beszámolókat főleg a DPM közölt, ott is inkább az óvoda felé fordulás nagy feladatairól lehetett olvasni. Hiányzott az óvodai drámapedagógia és annak módszertana. Hallgató koromban óvónő kollégák kézzel írt jegyzetein keresztül jutottam hozzá összefüggő ovis drámás foglalkozásokhoz. Amikor szakmai napokra elmentem, az volt az érzésem, hogy az óvónők kicsit olyanok, mint a zug-drámások, akik zárt ajtók mögött próbálgatják ki az iskolai korosztálynak való dramatikus tevékenységeket. Alig mertek beszélni róla, ahelyett, hogy bátran szólaltak volna meg a műhelybeszélgetéseken és mondták volna el tapasztalataikat. Azt is észrevettem, hogy a mese eljátszásával akkoriban nagyrészt ki is merült a drámapedagógiai tevékenységi kör, és csak a bátrabbak, a kezdeményezőbbek mertek „beújítani” az oviban. Tapasztaltam, hogy nem volt szakember, aki teljes testtel képviselte volna az óvodai korosztálynak való drámás módszereket, vagyis az óvodai drámapedagógiát.

A drámapedagógia az óvodában egy jó darabig kimerült a mese eljátszásában, amit akkoriban mindenki csak dramatizálásnak hívott. Gabnai Katalin 1998-ban megjelent Drámajátékok című könyvében (ami az eredeti könyv negyedik, bővített kiadása) már feltűnt a dramatikus játékok kifejezés, és azok tartalmi összefoglalása, de az óvodapedagógia módszertanán belül valahogy senki nem vette figyelembe, hogy a magyar drámanemzedék kiemelkedő alakja felhívta a figyelmet a tevékenységeken belüli differenciálódásra, ami időközben utolérte a magyar drámapedagógiát.

aniko.jpgAz első, határozott és konkrét lépéseket az óvodai drámapedagógia területén Kunné Darók Anikó tette meg óvónőként majd tagintézmény vezetőként 2008 után. Vele főleg a SZÍNHÁZ-DRÁMA-NEVELÉS módszertani hétvége őszi rendezvényen lehetett találkozni. Később a szakirányú továbbképzések beindulásával és az óvodapedagógusok tömeges jelentkezésével elkezdődött valami változás… csakhogy a képzések főleg az iskolai korosztályt oktató pedagógusoknak szóltak. A mostani időkben a főiskolai karok próbálnak óvodapedagógiához kapcsolódó pályázati szaknapokat szervezni, ahol elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt megtámogatott előadásokat hallgathatnak az óvónők.

A MESE és JÁTÉK – drámajáték az óvodában szakmai nap azt a szakmai célt tűzte ki maga elé, hogy segítse és szolgálja a drámapedagógia iránt érdeklődő, mesét és játékot kedvelő óvodapedagógus kollégák munkáját. Mert rengeteg energiát tesznek bele az óvónők a mindennapokba, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az óvodában, hogy változzanak és fejlődjenek, illetve lelkileg, szellemileg, fizikálisan meg tudják tenni a kezdeti lépéseket az emberré válás útján. És sokszor érzik magukat egyedül ebben a küldetésben az óvónők. Legyen ez a kezdeményezés azok egyike, amely szolgálja ezt a missziós munkát.

A kezdeményezés a Mese, mese, játék programnak köszönhető. Az indíttatás az volt, hogy létezzen végre egy szakmai esemény, ahová a kollégák a szokásosnál kipihentebben tudnak érkezni, és már a tervezési folyamataik elején kapnak lélekerősítőt, egy kis lendületet, néhány szakmai szemüveget. Váljon ez a rendezvény olyan nyár végi, évindító programmá, ahol valóban azt érzik a kollégák, hogy segítséget kaptak, hogy új kapuk nyíltak meg bennük, hogy szívesen próbálják ki a látottakat. Gondoljanak vissza szívesen augusztus végére, mert azt kapták a tarisznyájukba, amiért odamentek.

Mivel támogatja a szakmát és hogyan segíti a résztvevő kollégákat ez a rendezvény?


udvozlo_1_tiny.jpgA rendezvény korlátozott létszámmal működik, mert a műhelyfoglalkozásokat eredményesen bizonyos résztvevői szám felett nem lehet hatékonyan elvégezni. Szakmai előadások és gyakorlati műhelyek váltják egymást. Nemcsak figyel a résztvevő, hanem csinálja is azt, amiről hall. Legyen ez a szakmai nap olyan, amely felér egy egynapos továbbképzéssel.

A részvételi jegyek többfélék, és mindenki azt választja ki, amelyikről úgy gondolja, hogy számára elegendő. Az alapjeggyel a részvétel és a képzési pontok megszerzése jár, a többi kategória többféle tartalommal kiegészítve segíti az óvónők évközi munkáját.

Cél, hogy minden évben legyen rendezvénykötet, amiben a szakmai nap előadói a kínált programjukat közkinccsé teszik. A kiadványban ezek a programok részletesebben kerülnek leírásra, mint élő szóban. Illetve az is szempont, hogy kiegészítő segédanyagok legyenek benne. Mondhatni kibővített változatot kapjanak kézhez a résztvevők.

Cél, hogy a tanfolyami jegy kategóriában mindig legyenek minitréningek, amelyek kapcsolódnak az adott év tematikájához.

A hirdetési időszakokban mindig lesz egy-egy ajándék, ami szintén a szakmai éveket támogatja tárgyiasult vagy szolgáltatási formában.

A 2019-ben először megszervezett MESE és JÁTÉK – drámajáték az óvodában szakmai nap így járul hozzá az óvodapedagógusok munkájához, az önképzéshez, a leendő kollégák befogadásához és az óvodai drámapedagógia népszerűsítéséhez.

 

FORRÁSOK:
[1. kép]: Drámapedagógiai Magazin 41. sz. - (2011/1.) 
URL: http://epa.oszk.hu/03100/03124/00064/pdf/EPA03124_dpm_2011_1_010-012.pdf?fbclid=IwAR0jZ4Yf6jwlByN5i8CVGCuczNOL5pRl58z_4LG0fIhx70TpWpfrwR9cCaU 

[2. kép]: Mese, mese, játék program honlapja 2019. május 
URL: https://mesemesejatek.hu/mese-es-jatek-szakmai-nap/ 

A beillesztett képek nyilvánosak, és engedélyezettek. 

 

Iratkozz fel a MESE és JÁTÉK rendezvény hírlevelére, és értesülj a legújabb információkról! 

Mese és Játék hírlevél feliratkozás

 Ha a programgazda Mese, mese, játék oldal is felkeltette az érdeklődésedet,
akkor iratkozz fel a honlap olvasói hírlevelére! Így minden aktuális eseményről első kézből tájékozódhatsz.

 

MESE és JÁTÉK
Facebook esemény

A bejegyzés trackback címe:

https://mesemesejatek.blog.hu/api/trackback/id/tr3914993592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.